バレンシアガ コピー A közös többszörös multiplikátor képzés | No Hate Speech Mozgalom

A közös többszörös multiplikátor képzés

Az IH – D2 Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpont illetve a Médiakommandó munkatársai újabb képzésen vettek részt, amely az emberi jogokra és a gyűlöletbeszéd elleni fellépés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Az erőszak a földi élet megjelenésével együtt mindig is jelen volt a világban. Általában nem gondolunk bele, hogy a gyermeki csúfolódás, a szóbeli bántalmazás is ugyanolyan erőszakos cselekménynek minősül, mint a fizikai erőszak. Sőt, már az óvodában elég durva szavakkal illetik egymást a gyerekek. Őszintén szólva manapság már egyre nehezebb kordában tartani az online felületeken történő zaklatásokat is.

Különösen érintettek ebben a fiatalok, akik okostelefonjaik, laptopjaik, számítógépeik, táblagépeik, stb. segítségével már éjjel-nappal az interneten lógnak, posztolgatnak, olykor bántó tartalmakat. A No Hate Speech Mozgalom elsősorban az online módon történő bántalmazás, úgynevezett „gyűlöletbeszéd” ellen lép fel. Az egyenlőség, a méltóság, az emberi jogok és a sokszínűség mellett foglal állást. A projekt a fiatalok bevonására épült. Ez okból kifolyólag a Budapesti Európai Ifjúsági Központtal együttműködve résztvevőket keresett a 2014. április 14-18 között megvalósuló bentlakásos képzéshez. Az Európa Tanács támogatásával megvalósuló képzés lehetőséget biztosított az ifjúsági szervezetek képviselői számára, hogy megismerjék az emberi jogi nevelés eszközeit és módszertanát, és olyan gyakorlati módszereket sajátítsanak el, amelyeket sikeresen alkalmazhatnak a fiatalok érzékenyítésében, mozgósításában az emberi jogok védelme és a gyűlöletbeszéd elleni fellépés terén. A képzés egyik célja volt egy multiplikátor-hálózat kialakítása, emberi jogi nevelés eszközeinek és módszertárának széleskörű megismertetése, helyi akciók, megmozdulások tervezése, tapasztalat-csere és a már meglévő jó gyakorlatok bemutatása a fenti területeken. A képzés a Kompasz, Kiskompasz és Bookmarks című könyvekre és az aktív részvételen alapuló kooperatív, tapasztalati és nemformális tanulás módszertanára épült. Prezentációval kísért előadás, szituációs-, interaktív, dramatikus játékok, irányított beszélgetések, konzultációk, páros és csoportmunkák, illetve tematikus csoportmunkák kialakításával készítették fel a résztvevőket a multiplikátorrá váláshoz, melynek egyik fő pontja volt a közös kampány szervezésében való együttműködés.

Forrás: http://mediakommando.hu
  • FACEBOOK

  • CSATLAKOZZ!

  • HOGYAN JELENTSEK?

    Hogyan tegyek bejelentést?
  • JELENTSD ITT

  • HOGYAN TEGYEK BEJELENTÉST?

    A gyűlöletbeszéd elleni fellépés alapja az, hogy felismerjük, és felhívjuk rá a Mozgalom figyelmét is. Tegyél Te is bejelentést az alábbi egyszerű lépéseket követve!


    1) Főoldal. – Látogasd meg a http://www.nohatespeechmovement.org/hate-speech-watch címet. A megjelenő képernyő jobb oldalán találod meg a Submit a New Report HERE (Tegyél bejelentést ITT) gombot. Kattints rá.

     


    2) Bejelentkezés. – Ahhoz, hogy bejelentést tudj tenni, be kell jelentkezned a honlapra. Ha még nem jelentkeztél be, a Submit a New Report HERE gombra kattintva az alábbi, az e-mail címedet és a jelszavadat kérő ablak jelenik meg:

    Ezután megkezdődhet a bejelentés folyamata:

     

    3) Oldal címe. – A Link (http:// …) felirat alatti szürke sávba kell beírnod annak az oldalnak a címét, ahol rátaláltál a gyűlöletet kifejező tartalomra.

     

    4) Cím. – A bejelentésnek címet kell adnod, amivel összefoglalod a tartalmát. Ez lehet magyar is, a moderátorok le fogják fordítani angolra is.

     

    5) Nyelv. – A lenyitható listából válaszd ki, hogy milyen nyelvű az általad talált anyag.

     

    6) Megjegyzések, leírás. – A szövegdobozban néhány szóban összefoglalhatod, hogy miről szól a bejelentésed. Ez tartalmazhatja például azt, hogy milyen weblapon találtad a tartalmat, ki a szerzője, vagy hogy mit érdemes tudni a weblapról és a szerzőről. Leírhatod azt is, hogy mely csoport ellen uszít a szöveg.

     

    7) Kép. – Feltölthetsz egy képet a weboldalról, hogy azt könnyebben megtalálhassák mások is. Fontos, hogy a kép JPG formátumú, és maximum 1 MB méretű legyen.

     

    8) Címkék. – A címkék (tag) segítségével az érdeklődőket igazíthatod útba. A címke utalhat a szöveg tartalmára (pl. „homofóbia”), az abban támadott társadalmi csoportra („bevándorlók”), stb. A magyar szavakat a moderátorok lefordítják angolra, ne aggódj J. – A címkéket vesszővel vagy szóközzel kell elválasztanod egymástól.

     

    9) Felhasználási feltételek. – Pipáld ki az „Igen, elfogadom a felhasználási feltételeket” mondat előtti négyzetet.

     

    10) Beküldés. – A Submit (Feltöltés) gombra kattintva tudod elküldeni a bejelentést.

     

    Bejelentésed 1-2 napon belül bírálják el a központi honlap moderátorai. Amennyiben elfogadják a bejelentésed – vagyis ők is gyűlöletbeszédnek minősítik –, azt a http://www. nohatespeechmovement.org/hate-speech-watch/report oldalon olvashatod el.

    Tégy Te is a gyűlölet ellen!

    BEZÁR